Kedves Naplóm!

Sok minden fog még történni Felcsúton, üzenem a politikai ellenfeleinknek. Mert hiába csinálnak ezekből a kérdésekből politikai ügyet, az élet már csak olyan mifelénk, hogy a karaván halad, és haladni fog a jövőben is.

A kutyák meg ugatnak, és ugatni fognak a jövőben is, de majd adunk rájuk kötelet szájkosarat. Addig, amíg erre a választások után sort nem kerítünk, elmondom, de csak neked, bizalmasan, hogy mi fog még történni Felcsúton:

  • Kormányzati negyed
  • Orbán Viktor (Én) lovasfocisszobra
  • Futball EB
  • Futball VB
  • Olimpia
  • Super Bowl
  • Rendezvényközpont
  • G9-ek csúcstalálkozó
  • ENSZ BT találkozó
  • Felhőkarcoló, mágnesvasút, űrközpont, antianyag-erőmű

De hadd részletezzem! Ezek közül a kormányzati negyed lesz a legegyszerűbb és legolcsóbb beruházás, ne aggódj, nem fogjuk úgy elkúrni, mint a Feriék, és nem fogunk milliárdokat kidobni már a tervek elkészítésére. Mivel a kormányzat úgy ahogy van, fölösleges (tekintve, hogy minden döntést egyszemélyben én hozok meg), csak a Miniszterelnökségnek kell új épületet létesíteni. A telket már megvettük, az alapanyag olcsó és kéznél van, vályogból lesz, a nép egyszerű gyermeke vagyok én, tisztelem a hagyományokat; nyáron hűvös, télen meleg, mi kell még? Ráadásul könnyű lesz újjáépíteni, miután a lázadók felgyújtották. Valamivel költségesebb lesz az engem ábrázoló focisszobor, mely a miniszterelnökség előtti téren fog magasodni. Csinálhatnánk költséghatékonyan, de olyat akarok, amit nem lehet ledönteni, lefejezni, ilyesmi. Az alapozása ezért 89 méter mély lesz, anyaga titánium, zafírréteggel bevonva. Lesz benne Én, focilabda, Gábriel arkangyal és birodalmi sas. A pontos kompozíció még kidolgozás alatt, várom a javaslatokat.

Stadion már épül, Felcsúton meg országszerte, ahol van pár négyzetméter szabad terület, a futball EB/VB/olimpia adja magát. A központi események természetesen itt, Felcsúton zajlanak majd, ennek egyszerű oka van: utálok utazni. Meg nem is érek rá, tekintve, hogy inkompetens seggnyalókkal vagyok körülvéve, és mindent nekem kell kézbentartanom. Ahogy a régi dakota közmondás tartja, ha Mohamed nem ér rá elmenni a hegyhez, akkor a hegy menjen Mohamedhez, pláne ha Mohamed Magyarország örökös kétharmados miniszterelnöke, vezénylő tábornoka és első polgára. A sportolókat az ócsai lakóparkban fogjuk elszállásolni, ha már senkinek nem kellenek azok a csilivili házak. Majd bevezetjük a gázt (Putyin azt mondta, az oroszok elintézik, kölcsönbe), természetesen építeni kell hozzá, de a Simicska vállalta anyagáron, plusz korrupció, plusz sikkasztás, plusz ellentételezés a pártnak. A jenkik könyörögni fognak, hogy nálunk tarthassák a Super Bowlt, kegyesek leszünk és megengedjük nekik, ne mondhassa senki, hogy nem ápoljuk az euroatlanti kapcsolatokat. De rendes focilabdával kell majd játszaniuk, mert tojáslabdát én a stadionomban nem tűrök meg.

Úgy tűnhet, az eddigiek főleg látványberuházások és leginkább személyes kényelmemet valamint személyi kultuszomat szolgálják. Ebben van némi igazság, de lássuk be, megérdemlem, és megérdemli a falu is, mely ily nagyformátumú focistával ajándékozta meg a nemzetet. A rendezvényközpontot, na azt viszont muszáj felhúzni. Hol máshol tartanánk a G9 csúcstalálkozót? Ne akadékoskodj, G9, nem G8. A Gyuri mondta, hogy legföljebb pár év, és hazánk felzárkózik a világ legfejlettebb gazdaságaihoz, hála az unortodox gazdaságpolitikának és a félelmet nem ismerő kamatcsökkentésnek. Magyarország ezek után csatlakozik a G8-akhoz, akikből így értelemszerűen G9-ek lesznek. Csúcstalálkozó Felcsúton, ahol új korszak kezdődött a világtörténelemben, mikor megszülettem. Apropó új korszak, a G9 csúcs után az ENSZ Biztonsági Tanácsa is Felcsúton fog ülésezni. Pontosabban Felcsúton oszlatja fel magát, mert átruházza majd minden jogkörét Magyarországra (vagyis rám, effektíve én leszek az ENSZ BT), ezt is a Matolcsy jósolta meg, és én hiszek neki, eddig még sosenem tévedett semmibensenem.

A felhőkarcolót és a mágnesvasutat gondolom nem kell magyarázni, ezek nélkül egyetlen modern magyar falu sem képzelhető el, de legelőször azért Felcsúton épülnek majd fel. Hogy miért pont itt? Hát mert csak, valahol el kell kezdeni, nincs itt semmi látnivaló, lehet a karavánnak továbbhaladni. Az űrközpontot az oroszok építik, nemhogy hitelbe, de ingyen! Mondjuk nekem a tervrajzok alapján inkább interkontinentális rakéták indító-silóinak tűnt az a komplexum, de a Putyin megnyugtatott, hogy űrközpont az, ne aggódjak. Hát én nem aggódok, ha azt mondja, űrközpont, akkor űrközpont, mikor hazudtak nekünk az oroszok, naugye. Az antianyag-erőművet is a Putyin ígérte meg, aztán mondott valamit a tolmácsának, ami rozsdás KISZ orosztudásom alapján azt jelentette, hogy „Ezt a balfaszt bármivel be lehet etetni“, de a tolmács szerint félreértettem, csak az izmos vádlimat dicsérte. Izmos, bizony, nem hiába dekázok 100-at, minden nap!

Szerző: Sigmund.F  2014.02.03. 12:57 12 komment

Címkék: felcsút beruházás

A bejegyzés trackback címe:

https://orbannaploja.blog.hu/api/trackback/id/tr865795805

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2llkedő 2014.02.03. 20:56:40

"Álmodtam egy világot magamnak,
Itt állok a kapui előtt.
Adj erőt, hogy be tudjak lépni,
Van hitem a magas falak előtt."

Kámasuka 2014.02.03. 21:09:51

Orbán jól csinálja. Annyira jól hogy még Felcsút fejlesztése is belefér (a 2/3ba).

JT_Biopower 2014.02.03. 22:05:10

Ezt biztos nem a viki írta!
"Magyarország ezek után csatlakozik a G8-akhoz, akikből így értelemszerűen G9-ek lesznek."
A G8-ak fognak csatlakozni magyarországhoz. És nagy kegyesen megengedi nekik, hogy közösen G9-nek hívassák magukat. Ez azért nagy különbség!

Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló ! · http://www.youtube.com/watch?v=Fe_6EavXIwA 2014.02.03. 22:08:11

Nézzük mia véleménye a stadionokról Mesterházy Attilának, az összefogás jelöltjének:

mandiner.hu/cikk/20130918_mesterhazy_attila_3_4_5_uefa_licences_stadion_kell_az_orszagnak

...
hiszen Magyarországon jelenleg nincs, és a stadionrekonstrukciós program lezárásával sem lesz UEFA-licences stadion. Elképzeléseink szerint nagyon fontos, hogy 3-4-5 ilyen stadionnal rendelkezzen Magyarország, ezzel ki tudjuk szolgálni a futball számára fontos létesítményeket.
...
A program finanszírozása a következő két évben, tehát a 2004-2006 közötti időszakban mintegy 53,7 milliárd forintot tesz ki, és ennyi a szükséges forrás.

..

Ennyi.

Szóval az MSZP sokkal többet baszott el stadion építésre, amik ráadásul meg se épültek.

DarthVader 2014.02.03. 22:23:53

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Cigánynak kigyullad a lakószobája. Biztosító képviselője felveszi az adatokat, megkérdezi: "És mekkora kára van? " Mire a cigány: "26 centi, de hogy jön ez ide? "

Szóval hogy jön ez ide?

csak egy néző 2014.02.03. 22:44:46

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:
Szeva fidióta komám itt is.
"Az elmondottakból is következik az, hogy nagyon nagy a lemaradás, éppen ezért nem lehet két-három év alatt vagy akár egy kormányzati cikluson belül pótolni ezeket a hiányosságokat. Ezért ez a Sport XXI. egységes, átfogó létesítményfejlesztési program 15-20 évre tekint előre, éppen ezért a program finanszírozását is ezt figyelembe véve határoztuk meg."
Deutsch fürjecske beléptető Tompika:"ebből az igéretből sem lett semi..."

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2014.02.03. 23:01:45

Első ránézésre úgy olvastam, hogy Kedves Napóleon! :)

Gribbin János 2014.02.03. 23:15:02

Ez a kis falusi pondró mindent magának és a magafajtának akar. Az országban olyan, szervezett lenyúlás folyik minden téren, amit talán egy forradalom sem tudna felszámolni.

Elátkozott ország lettünk...

Kámasuka 2014.02.03. 23:27:55

@Gribbin János: 'Az országban olyan, szervezett lenyúlás folyik minden téren, amit talán egy forradalom sem tudna felszámolni.'

Sőt még egy szervezett választás se! Durva mi?

2014.02.03. 23:47:49

minden tisztességes félázsiai országban van saját repülőtere a helyi kiskirálynak. így lesz ez nálunk is, a balliberált állatoknak meg pofa be!

Peterpapo 2014.02.03. 23:50:06

@Gyurcsány egy mocskos közokirathamisító adócsaló !:

Az, hogy az idióta Mesterházy mit mondott 10 évvel ezelőtt nem mentesíti Orbánt az alól, hogy egy hazug szarjankó és most is épp annyira felesleges ennek a szar magyar focinak stadionokat építtetni, mint 10 évvel ezelőtt volt. A lényeg az egészben, hogy Orbán Viktor takarodjon ki a politikai életből örökre és húzza meg magát a felcsúti házának a vécéjében!!! Miniszternek egy hányadék az a mocskos kis bélféreg.
süti beállítások módosítása